Élvezd ezeket az előadásokat a magyarországi találkozókról! Minden felvétel angol nyelvű, magyar tolmácsolással. A fájlokat letöltheted egyenként a számok alatt (jobb kattintás, mentés másként funkcióval).
Kvantumszeretet Európai Turné 2014 budapesti elvonulás
Csodatévőnek Lenni
A hétvégi elvonulás nyitó találkozóján Kirsten arról beszél, hogy mit jelent csodatévőnek lenni. Megosztja spirituális utazása történetét. Beszél arról, hogyan lehet kezelni a tudatosságba felemelkedő félelmet, és hogyan lehet megtartani a nap folyamán az elme békéjét. Kitér e találkozó során arra is, honnan tudhatod, ha egy kapcsolat betöltötte feladatát az életedben.
Egy Kis Hajlandóság
Jason filmrészleteket mutat a Bagger Vance legendája című filmből, hogy bemutassa, milyen gyengéd, szeretetteljes és támogató a Szentlélek, amikor felhagyunk azzal a próbálkozással, hogy mi irányítsuk az életünket. A Revolver című filmből lejátszott filmrészlet pedig azt ábrázolja, hogyan irányítja az ego az életünket tudattalanul, míg egy kis hajlandóságot nem mutatunk, akkor a Szentlélek ott éri el az elmét, amiben az hisz.
A Szív Imája
Jason és Kirsten a résztvevőkkel a szívük imájáról beszélget, arról, hogy mi a szándékuk a hétvégi elvonulásra.
A Személyes Felelősség, Mint Tévhit
Jason és Kirsten a felelősségről beszélnek. Nem vagyunk felelősek a problémáért a forma szintjén; egyetlen felelősségünk a helyreigazítás elfogadása, ami maga a helyeselméjűség: emlékezni arra, hogy a Jóvátétel már megtörtént, már minden problémánk megoldódott. Elengedjük a személyes áldozati gondolkodásmódot, és átadjuk a Szentléleknek. Amikor elfogadjuk nagyszerűségünket egy magasabb funkcióban, az ego fél, és fenyegetve érzi magát. Az ego verseng Istennel, ám Krisztus az igazság.
Az Igazi Együttérzés
Jason és Kirsten a bántalmazás érzékeléséről, az igazi és a hamis együttérzésről beszélnek. Példákat említenek az életükből, hogy rámutassanak a spirituális leckékre és felismerésekre. Aztán a Start Trek Emlékezz rám című epizódjának (TNG, A következő generáció - 4x05 - Remember Me) segítségével bemutatják a hamis együttérzés veszélyeit.
Isten Hangja
Kirsten A csodák tanítása leckéjéről beszél: „Isten Hangja egész nap szól hozzám.” Ezzel a leckével az egész világnak az a cél adatik, hogy a Szentlélek szól hozzánk. Kirsten arról beszél, hogy megkönnyebbülten ismerte fel, hogy miközben zenét hallgat, a találkozók hangvételeit hallgatja, A csodák tanítását olvassa, nincs szükség arra, hogy mindent értsen. Hogy képessé válj megkülönböztetni az egót a Szentlélektől, érezd a különbséget a szívedben!
Kvantumszeretet
A szent kapcsolat lényege a Szentlélekkel kapcsolódva adni, anélkül, hogy az eredményre, elismerésre vagy viszonzásra gondolnánk. Kirsten megosztja a Kvantumszeretet című dalának dalszövegét: „Ez a Szeretet meghaladja a romantikust. Ezt a Szeretetet nem lehet korlátok közé szorítani. Nagyobb kettőnknél. Lebontja a falakat és széttöri a láncokat.”
Kvantumszeretet Európai Turné 2014 budapesti találkozók
A Félelemből a Szeretetbe (From Fear to Happiness)
A félelem felemelkedhet a tudatosságba, amikor elkezdesz dolgozni A csodák tanítása eszméivel és alapelveivel, és kapcsolatba kerülsz a tudatalattival. Csakis az ego gondolati rendszere az, amely felzaklathat. A tartós boldogság állapotának eléréséhez felszabadítjuk az elmét az ego gondolati rendszerétől, és a Szentlélekre hagyatkozunk.
Elengedni Minden Félelmet 1 és 2 (Releasing All Fear Part 1 and 2)
David Hoffmeister a Star Trek olvadás című epizódjának (Voyager, S02E23 The Thaw) segítségével tárja fel a tudatalatti vágyat, hogy aludjunk, és álarcot hordjunk. Megtanulhatjuk azt, hogyan éljünk meditációban, folyamatosan emlékeztetve magunkat az elménk erejére, és hogy lássuk, a világ semmit nem tesz velünk. Az elme mélyére hatolhatunk, és szembenézhetünk a félelemmel, hogy szabaddá váljunk tőle. Jézus megmutatja nekünk, hogy a félelem nem létezhet a Szeretet jelenlétében.